Szeret-ő? Mi mozgatja a szerelmi háromszögeket?

Szerető, megcsalás

 

 

Válások, szakítások során a cserbenhagyott félben mindig felmerül a kérdés: színre lépett-e egy harmadik fél, egy Szerető, aki tönkretette a kapcsolatukat. Kérdés, hogy valóban mindig van harmadik? Ha igen, kik ők, és milyen szerepet töltenek be a szakítás során? Mi motiválja a Hűtleneket? Hogy reagálják ezt le a Megcsaltak? Az alábbi kategóriákat saját magam alkottam meg, a saját megfigyeléseim alapján. Biztos van több is, s az sem biztos, hogy ennyire merevek a határok. Mindenesetre ezzel a cikkemmel célom elgondolkodtatni a Kedves Olvasót. Ér kiegészíteni, módosítani! :

 

Mi motiválja a Hűtlent? Milyen szerepet tölt be az ő életében egy Szerető?

KATALIZÁTORT KERESŐ: Már magában eldöntötte, vagy ha még nem is, de nagyon sokszor gondolt arra, hogy a kapcsolatuknak szeretne véget vetni. Mégsem meri meglépni. Fél a magánytól, a társtalanságtól, vagy a szakítással járó, egyéb kellemetlen következményektől. Már elkezd keresni egy másik személyt, aki betölthetné életét, de addig a régit is szeretné megtartani. Az is lehet, hogy még ez sem tudatosul benne, csak érzi belül, hogy valami már nem stimmel a kapcsolatában. És el kezd keresni. Ha megtalálja a jobbnak ígérkező, kölcsönös kapcsolatot, tovább lép.

HIÁNYBAN LÉVŐ: Abban különbözik az előzőtől, hogy igazából meg akar maradni a partnere mellett. Ez lehet akár függés miatt – anyagi, érzelmi, gyerek, stb., de az is előfordul, hogy a Megcsalt képvisel számára olyan értéket, amit nem akar eldobni  – gondoskodás, szeretet, szellemi társ, stb. Ugyanakkor mégis van olyan hiány, amit mégsem kap meg, és mégis szüksége lenne erre is. Hosszú kapcsolatok esetén tipikus a szexualitás ellaposodása, illetve a szerelem lángoló, lobogó elmúlása miatt keletkezett űr, mely hiányt szül. Vagy egy nehezebb időszak, mikor a társra nem igazán lehet számítani.  Ilyenkor a figyelem/gondoskodás hiánya ingathatja meg a kapcsolatot.

A JOBBRA VÁGYÓ: Ez esetben a kapcsolat úgy ahogy, kielégítő az illető számára. Még kifejezetten jónak is mondható. Csak éppen feltűnik valaki, aki jobb, ígéretesebb, mint a jelenlegi partner. Vagy meg ad számára olyasmit, amit a másik képtelen.

Szerető

 

Kik a Szeretők? Ők mit akarnak?

De vajon kik a harmadikak? Ezt mintha tabu fedné. Mintha mások sem lennének, mint a gonosz másik oldal, aki az ördög oldalán állva elcsábítja a kapcsolatban élőt, (aki persze erről semmit sem tehet).

Vagy valami tárgyi eszköz, melynek célja a hiányos, vagy megromlott kapcsolatban lévő igényeit kiszolgálni. Nekem sokszor volt ilyen és hasonló érzésem, amikor véleményeket hallottam ezzel a témával kapcsolatban.

Az elsőre egy saját megélésemet mondom el, reakciónak.

Keresztényi nevelésben volt részem, ahol a házasságtörés bűnnek számít, s sokáig eléggé burokban is éltem. Aztán az egyetemi éveim után, húszas éveimben kikerültem a nagybetűs életbe. A legnagyobb megdöbbenésem az volt, hogy sorba tapadtak rám a házas férfiak, és sokkal rámenősebben voltak, mint akiknek nem volt kapcsolatuk. Ez, s sok más tapasztalat után jöttem rá, hogy “vinni csak azt lehet, aki erre nyitottá is vált”.

A második esetről meg az a reakcióm, hogy a harmadik is ember, érzelmekkel, megélésekkel, csak valahogy erről sehol sem esik szó. Ugyanakkor jó kérdés, hogy őket vajon milyen érzelmek vezetik arra, hogy belemenjenek egy ilyen helyzetbe?

SZERETETÉHES: Jellemző rá, hogy sérülése miatt könnyebben elcsábítható. Mivel szeretet hiányban szenved, egy rámenős, mindent beígérő fél, le tudja venni a lábáról. Vagy ha megkapja azt a szeretetet, figyelmet, gondoskodást, tiszteletet, amire szüksége van. Emellett sokszor kevés önbizalommal rendelkezik.

RIVALIZÁLÓ: S valóban, van akit doppingol ha érzi, van rivális. Akit esetleg le lehet győzni. Egy olyan férfi számára, aki szeret vadászni, kihívásnak élheti meg egy foglalt nő elhódítását. Persze nőben is van ilyen.

A VADÁSZ/HÓDÍTÓ/BESTIA: Alapeleme, hogy tetszen másoknak, mindig nőnek/férfinak érezze magát, bárhová is belép. Szereti élvezni a szerelmi játékokat, csábítást, szexet, szeretve lenni. Ez élteti, mivel ezen a téren kap pozitívumokat. A “Veszedelmes viszonyok” férfi főhőse pont ilyen: kisujjában van, hogy hogyan kell egy szűzlányt elcsábítani, igazi kihívást számára az erkölcsileg fedhetetlent, házasságban élő madam jelenti.

FÜGGETLEN: Nem akar kötött kapcsolatot és ennek nehézségeit, így inkább belép harmadikként. Ugyanakkor ez a helyzet látensen is előfordulhat. Sokszor van, hogy a Szeretőnek egy én része szeretne elköteleződni, erről beszél, ezért küzd. Ugyanakkor egy másik része inkább kívánja a függetlenséget, mivel sérülések miatt még nem kész egy teljes értékű kapcsolatra. Esetleg még nem érett meg rá.

A BARÁT: Igazából egy barát, vagy barátnak álcázott másik nemű, akikkel az extrák is megvannak. Nálam a barát szó igazából egy lelki vagy szellemi kapcsolatot jelent, ami ha egy másik neművel kapcsolatos, becsúszhat a szexualitás (de minimum egyik részről a szexuális vágy). Itt sokszor az van, hogy igazából az egyik nem akar elköteleződni a másik felé, ezért nem lépnek tovább. Miközben a másik azért reménykedik, hogy ebből a “barátságból” kialakulhat más is.

 

Mi a helyzet a Megcsalttal?

“Ha nem tudja meg, semmi gond nem lesz” – gondolja a Hűtlen.

“Az ő problémájuk, azaz ő problémájuk, rám nem tartozik” – hiszi ezt a Szerető.

Pedig amint belép egy harmadik a körben, akár tudja, akár nem, az a Megcsaltra is ki fog hatni. Eleve a Hűtlen viselkedése megváltozik: felerősödik benne, hogy mi is hiányzik a kapcsolatában, elkezdi kritikusabban szemlélni partnerét. Emellett egy szeretői kapcsolat fenntartásához is idő, energia szükséges, aminek elvonását megérezheti – akár nem tudatosan is – a Megcsalt. Ezzel is gyengítve a köztük lévő kapcsolatot. De olyat is hallottam, hogy a férfi azt állította – pont, hogy a Szeretőjével megélt pozitív dolgok teszik toleránsabbá a családja felé. (Nem tudom, hogy igaz-e, lehet, hogy csak saját bizonyítványát akarta ezzel megindokolni.) Vagy egy hölgy szájából – legalább a bűntudattól hajtva, neki is többet megengedett a férfi. (Itt sem tudom, hogy igaz-e, lehet, hogy csak önvédelem.) Ugyanakkor mindig benne van a pakliban, hogy a harmadik jelenléte felborítja a kapcsolatot. Vagy azért, mert a Hűtlen tovább áll a Szeretővel, vagy a Megcsalt érzi magát porig alázva, és kiadja a Hűtlen útját. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy pont egy harmadik fél megjelenése rázza fel a kapcsolatot addigi posványából. A felek kölcsönösen magukba néznek, és próbálják újraépíteni a kapcsolatukat.

De lássuk, hogy a reakciók alapján milyen kategóriák jutnak eszembe:

TAGADÓ: Ő az, aki nem akarja észrevenni azt, amit már mindenki tud körülötte. Érdemes tudni, hogy ez egy önvédelem számára. A megcsalás tényét teljesen kiszeretné zárni a tudatából, védve önmagát és kapcsolatát.

FÜGGŐ: Bár tudja, hogy párja csalja, de olyan szinten függ tőle, hogy nem mer lépni. Századokon át ez történt: a hagyományos családmodell nem engedte meg a válást, a nők egzisztenciális függőségük miatt nem tudtak kilépni egy ilyen kapcsolatból. Ki tudja? Lehet, hogy szóvá tették, küzdöttek ellene. Lehet, hogy lenyelték. Lehet hogy belefásulva elfogadták. Ugyanakkor a férfiakra is ránehezedett a családjukért vállalt felelősség és gondoskodás.

MEGBOCSÁJTÓ: Ő az, akit ámbár megvisel a hűtlenkedés, mégis képes túljutni rajta. Megadja a bizalmat párjának, reménykedve abban, hogy ebből ő is tanult, és többet nem fogja megcsalni.

BÜSZKE: Számára egy megcsalás nem megengedhető, a tiszteletlenség legfőbb jele. Ha párja ezt megteszi vele, garantált, hogy egyenes útja van a kijárati ajtónál!

 

Milyen érzelmek vannak egy ilyen kapcsolatban?

“Csak szex volt a részemről, semmi érzelem!” – mondja a megszeppent és Lebukott Hűtlen a Megcsaltnak.

“Feleségemmel már csak barátok vagyunk, téged szeretlek” – mondja a Hódító Hűtlen Szeretőjének.

Akkor hol az igazság? Kérdezhetjük jogosan. A szeretői kapcsolatok általában rengeteg érzelmet váltanak ki, amik ráadásul eléggé hullámzóak, sokszor ellentmondásosak, és nagyon intenzívek … Méghozzá mind a három fél részéről. Talán pont ezért (is), egy olyan kapcsolati rendszer, melyet máshol, más miben nem tudunk megélni, kiélni, megtanulni. Sok ember szájából hallottam már ezt a mondatot “Rengeteget tanultam ebből a kapcsolatból!”.

A felbukkanó érzelmek, gondolatok: bűntudat, szerelem, vágy, féltékenység, bizalmatlanság, nem vagyok neki elég fontos, kihasznál(t), vele szeretném leélni az életem, tőle szeretnék gyereket, “csak addig vagyok benne, amíg szeretkezünk, utána kilépek”, “úgyis max. pár évig/hónapig tart, utána elmúlik”, felelősséggel tartozom a páromért/gyerekeimért, gondoskodnom kell a gyerekeimről/páromról, félelem, bizonytalanság, nem tisztel, csak tárgynak kezel – háztartási robot vagyok neki, csak a szexre kellek neki, csak a pénzemre van szüksége, nem vesz férfi/nő számba, nőnek/férfinak érzem magam mellette, neki fontos vagyok és ő képes figyelni rám, ő képes meglátni bennem a jót, felnéz rám, elismer.


Témához kapcsolódó olvasmány:

Gelsei Bernadett: A hűtlen, a megcsalt és a szerető – A szerelmi háromszög pszichológiája

VÁLÁS ÉS ÚJJÁSZÜLETÉS CSOPORT:
szeptember 23., október 7., 21., november 4.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: szeptember 16.

TOVÁBBI TUDNIVALÓK ÉS JELENTKEZÉS: https://goo.gl/9Z7ZHT

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.